Română English

Tehetséggondozás

ÉLMÉNYEK ISKOLÁJA 2019

ÉLMÉNYEK ISKOLÁJA

2019. június 22-24.

 

Önismereti tréning. Izgalmas, hangzatos, gondoltam a tanév végén, elolvasva a táborról szóló rövid ismertetőt. Aztán jelentkezési űrlap töltögetése, de még micsoda űrlapé...! Hiszen olyan részletbemenő kérdések, pontos utasítások voltak benne, amelyek a tanévvégi álmodozó, a nyár illatától bódult diák fejében csak pillanatnyi zavart keltenek, hiszen utána megfeledkezik róluk. Az efféle kötelezettségek csak halkan csobogó vízfolyásként kanyarognak tova az új időszámítás kapujában.

Így eshetett meg, hogy az indulás napján bár szép számban, hátizsákkal, álmosan, viszont egyesek túracipővel, mások megfelelő felszerelés híján, de annál nagyobb lelkesedéssel szálltak buszra. Tudom, hogy ekkor nem csak a kísérőnk, hanem mindenki más is szépen sorra vette a társait, és már-már hallani lehetett, ahogy mindannyiónkban ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg: nem is lesz olyan rossz ez az előttünk álló hétvégi semmittevés...

Azonban nem is tévedhettünk volna nagyobbat, hiszen ahogy megérkeztünk, a dolgok begyorsultak. Megjelent négy energikus, sportos, mosolygós tréner, név szerint: Lehel, Jocó, Jenci és Bea. Megtudtuk, hogy a mi kezünkben van az előttünk álló két és fél nap sorsa: elütni szeretnénk az időt, vagy kalandra vágyunk inkább? Természetesen az utóbbi mellett döntöttünk, egyértelműen, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy tudtuk, vagy akár csak sejtettük volna, hogy mi is vár ránk. Nem volt sok időnk töprengeni, és csábított az éjszakai sátorozás izgalma, valamint a sziklamászás-rappelezés páros is kecsegtető volt. S ilyenkor, mint tudjuk, a diák hallása erősen szelektív, s ezen örökérvényű megállapítás alól mi sem voltunk kivételek, hiszen mintegy fegyelmen kívül hagytuk a felelősségvállalás terhét, a ránk váró(leselkedő) túrát, és még sok más mindent is, első látásra szerelem-elv alapon mindenki a kétnapos vadonjárásra voksolt.

Ezután Jocóék azt kérték, oszoljunk csoportokra, hiszen 4 óra múlva indulunk. Így lettünk egyszeriben kajafelelősök, kellékesek vagy navigátorok, akik, miután felvérteződtek a pár óra alatt elsajátítható tudással, izgalomtól csillogó tekintettel, megfelelő túrbakanccsal és zsákkal, amely tele volt a két napra elegendő élelemmel, főzéshez, navigáláshoz, sátorépítéshez szükséges kellékekkel, valamint a minimális mennyiségű személyes holmival útnak indultunk. Az első párszáz méteren el is tévedtünk egy kicsit, Lehelék pedig nem győzték kivárni az alkalmat, amikor elbizonytalaníthatták az eleinte túlságosan is magabiztos navigátorokat.

Ahogy szerencsésen megérkeztünk az előre kiválasztott táborhelyre, rám és csapatomra irányult minden figyelem, hiszen sátorfelelősekként alvóhelyet kellett biztosítanunk magunk és társaink számára. Első nekifutásra az egy és fél óra nem is olyan rossz teljesítmény két sátor felhúzásához. Segítséggel. Hiszen Lehelék, bár elmondásuk szerint minden icurka-picurka segítséggel is szabályt szegtek, épp ez által váltak cinkosainkká, társainkká. Felnéztünk rájuk, és csak úgy szívtuk magunkba a tudást, észrevétlenül, lépésről-lépésre engedve fel az új közösségben. Telefonok híján teljesen egymásra voltunk utalva, a szó legjobb értelmében. Láttuk egymást, a hibákkal, amik kijavítására végre volt idő, a félelmekkel, amiket együtt küzdöttünk le, a fáradtsággal és nyűgösséggel, amit a kétnapnyi, a tábor egy kilométeres körzetében megtett túra alatt szedtünk magunkra. De megtanultunk csomót kötni, őrködtünk egy darab zseblámpával ez éjszaka közepén, nem fürödtünk, magunkra főzünk, felderítettünk, számtalanszor eltévedtünk, zabkását főztünk mentateával, lekváros kenyeret és Kinder csokit ebédeltünk, egy patak felett kifeszített kötélen sétáltunk, mi is kicsit erdőjárók voltunk, mint a tündéri trénereink. Táskát cseréltünk, vizet kunyeráltunk, még párszor eltévedtünk, visszacseréltük a táskákat, a céltalan útnak valahogy mindig adtunk valami értelmet, amikor megérkeztünk, tudtuk, hogy újra menni és menni kell. Egészen addig, amíg meg nem érkezünk önmagunkhoz. Addig kell menni, amíg az addig egy lépcsőtől is ódzkodó társunk megpróbálja megmászni a sziklát, addig kell menni, amíg le nem győzzük az összes félelmünket, minden kétségünket, amíg tiszták és nyugodtak nem leszünk. És addig kell megállás nélkül menetelnünk, amíg az itten és moston kívül nincs már semmi, amíg meg nem látjuk, hogy végig jött mellettünk még 18 másik, ugyanolyan koszos és fáradt, de mosolygó valaki.

Amikor megírtuk a himnuszt és már alig láttunk a fáradtságtól, visszaindultunk. Aztán ebédeltünk, elpakoltunk, tusoltunk, visszacsomagoltunk a saját táskáinkba. Készen álltunk a hazaútra.

És az angol szavak, amik az elején idegennek, fennköltnek tűntek a pavilonban a táblán, valahogy valósággá nőtték ki magukat, amíg odavoltunk. Önazonosság. Könyörület. Kiválóság. Befogadás és változatosság. Amikor megvolt a végső kiértékelő, és agyonölelgettük egymást, tudtam, hogy Lehelnek abban is igaza lesz, hogy nem is sejtjük, mit kaptunk ettől a két és fél naptól, nem érthetjük, még nem. Majd később. Én most, visszagondolva döbbentem rá, és kicsit gombócot érzek a torkomban, mert megéreztem, hogy mekkora felelősség az a tudás (az az apró itt és most), amit azóta kicsit mindig magammal hordok. Persze, nem olyan nehéz, mint a túrazsákom, de akkor is. Ugyanakkor csak remélni tudom, hogy abból az egy itt és mostból jut majd az összes többibe egy darabka, örökre.

 

Kovács Petra,

XI. B.

 

„A szovátai Élménytábor egy meghatározó pont volt az életemben; megtanultam, hogy ha a komfortzónámon kívül eső dolgot csinálok, a végén annál nagyobb az öröm és az elismerés saját magammal szemben”          Szilágyi Dorka, XII. B.

„Számomra a legizgalmasabb rész a sziklamászás volt, mert ennek során sikerült erősíteni a kitartásomat, az empátiámat. Sokat tanultam az alatt a két és fél nap alatt magamról. Igazán élménytáborban vehettem részt, …., a segítségével feszegetni tudtam a határaimat, új szintre léptem az önismeretben.”             Péter Brigitta, XII. B.

A programot támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő “A magyar kultúráért és oktatásért” című 2019. évi MKO-RO-1-2019/1-000195 számú pályázata.

 

Támogatóink:

 

 

 

 

SC OREX SRL;  SC BERTIS SRL

            

 

 

 

2019-12-14 12:24:49
Dr. Pető Mária










"Matekosok"
"Not found"
,,2+2"
,,okoskák"
,,okoskák"
,,vasmatek"
..Aranyászok"
..Aranyászok"
1/2 X
2(f+1.i)
3.d
48-as vetélkedős csapat
7 C
A három barát
A Meselovagok
A Székely Mikó Kollégium diákkórusa
A Székely Mikó Kollégium néptáncegyüttese
A VI. A osztály színjátszó csoportja
Anonymus
Arasz
Asdasdasd
Ászok
Asztalitenisz
Bábel
Baby Yoda
Barnstormers
Béresek
BéSekk
Blue life
Bogarak
Brickleberry
C-sek
Caldura mare
CanSat
Crazy Kids
Csillagok
CSIPET-CSAPAT
Csoda-csajok
Csodagyerekek
Csodaradírok
Curie fiúk
Curie lányok
D-l Goe
Denevérek
Der Froschkönig - VII.A/D
Dream Team
Élan
Észbontók
Észbontók
Fekete Macskák
Fél X
Fizikai kísértetek
FŐNIX
FTS
GAME
Gáz' o Lajos
Geopárducok
Gömbvillámok
Große Pferde
Gummibär
Gyeplabda fiúcsapat (IX.-XII.)
Gyeplabda fiúcsapat (V.-VIII.)
Gyeplabda leánycsapat (IX.-XII.)
Gyeplabda leánycsapat (V.-VIII.)
Gyurgyalagfigyelők
Hamburger and Footlettuce
Hans im Glück
három+egy
Hat árok mentén
Hölgyek a Négyzeten
Hollóhát
Hóvirág
Human Bulls
Hydra
illumine patris
Indiánok
Innonatív
IX. A - Zrínyi
KÁRSZ
Kecskerét
Kézilabda fiúcsapat (IX.-XII.)
Kézilabda leánycsapat (IX.-XII.)
Kids
Kis kutatók
Kleine Würme
Kluge Mädchen
Kobakok
Kobaktörők
Kockakvart
Kórémuzsikusok
Kosárlabda fiúcsapat (IX.-XII.)
Kosárlabda fiúcsapat (V.-VIII.)
Kosárlabda leánycsapat (IX.-XII.)
Kosárlabda leánycsapat (V.-VIII.)
Labdarúgó fiúcsapat (I.-IV.)
Labdarúgó fiúcsapat (IX.-XII.)
Labdarúgó fiúcsapat (V.-VIII.)
Labdarúgó leánycsapat (I.-IV.)
Labdarúgó leánycsapat (IX.-XII.)
Lábtekerészeti körduplány
Legendary
LéptenNyomon
Lynx
Mackócskák
Maslowék
Matek Agyak
Matek Mágusok
Matek manók
Matek Manok
Mateklányok
Mateklányok 4.
Matematikusok
mathematics
Matlantisz
Matuka
Médiainfo csapat
Mentősokk
Mesebarátok
Meseírók
Mesekölykök
MIFIZ-11
MIFIZ-11
Mikó 9.
Mikó Consort
Mikósakk
Mikósokk
Mikósokk
Muskátli
Nagymatek
Négy ész
Négy évszak
Négy feltaláló
Nem a részvétel hanem a fontos
Nem mondom meg
Nem tudjuk
Nemdohányzó Klub
Nemo
Nemo 2018
Névtelenek
Okosokk
Party Language
Party Language 2.0
Pentatlon fiúcsapat (IX.-XII.)
Pentatlon lánycsapat
Pillangók
Pineapples
Pineapples
Pink Fluffy Unicorns
Pink Fluffy Unicorns
PizzaForce
PizzaForce1
Polgári nevelés VIII. D
PPAP
Réka + Maja*Ana-Bence= Matek
SapiSentia
Schneewittchen
Sejtek
Sepsi fiúk
Sepsi Okos Sarjak (S.O.S.)
Smart Alpaca
Smart Girls
Smart Girls
Sterne
Superboys
Számbúvárok
Számkivetettek
Számkivetettek(ECN)
Száműzők
Székely furfang
Székely Mikó Kollégium 2. számú csapata
SzMK
SZMK RoboTeam
SzMK-élmények
SzMK-élmények
Szorgos tollak
Szörnyecskék
Tetraéder
Tetratlon csapat
Tetratlon leánycsapat (IX.-XII.)
The Queens
Three Clever Pupils
Tóllhuszárok
Töltött káposzták
Triple Trouble
Tüzes Kerekek
Unicorns are real
Varázsvizilovak
Vasmatek
VI.osztályos matematika csapat
VII.o Zrínyi
VII.osztályos matematika csapat
VIII D. Matematika Csapat
Világosság
Villam
Villám Négyes
Vizita
VUK
Walkie Talkie
Wattafa
Wildkatzen
Wunderbaum
X C.
X.A Zrínyi
XI.A
Zrínyi 2. osztály/2020
Zrínyi Ilona 3. osztályosok
Zrínyi Ilona 3. osztályosok
Zrínyis 3.osztály
Zrínyis csapat (2014)
Zrínyis csapat IV. osztály
Zrínyis csapat V.osztály
Zrínyis csapat VII.osztály
Zrínyis csapat VIII.osztály
Zrínyis csapat, 4. osztály
Zuvatolók

A Székely Mikó Kollégium mentorprogramja

2011-11-13 17:55:12
Márton Csaba

Az iskola szerepe a tehetséggondozásban

2011-05-06 11:17:13
Bíró Béla
2020
<OKTÓBER>
H5121926
K6132027
Sz7142128
Cs18152229
P29162330
SZ310172431
V4111825

Október 20-tól digitális oktatás a Mikóban
(2020-10-20, Dobra Judit)

Kiválósági Központ- ÓRAREND I. félév
(2020-10-16, Dr. Pető Mária)

KIVÁLÓSÁGI KÖZPONT Hírei
(2020-10-06, Dr. Pető Mária)

"Ifjú tudósok" középiskolai vetélkedő
(2020-10-05, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Ösztöndíjak
(2020-10-03, Tarczi Éva Tímea)

ÉRDEKES VERSENYEK, Projektek 2020
(2020-09-30, Dr. Pető Mária)

Ady Endre-ösztöndíj
(2020-09-26, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Online oktatás
(2020-09-23, Kubánda Miklós)

Szeptember 21-től sárga forgatókönyv a Mikóban
(2020-09-18, Dobra Judit)

Tanszersegély
(2020-09-16, Tarczi Éva Tímea)

Pénzügyi támogatás líceumi diákoknak
(2020-09-15, Tarczi Éva Tímea)

Az előkészítő osztályosok tanévkezdése
(2020-09-10, Dobra Judit)

Tudnivalók a 2020–2021. iskolai év indításáról
(2020-09-10, Dobra Judit)

A szülők figyelmébe
(2020-09-02, Márton Csaba)

IX. osztályok
(2020-09-01, Kubánda Miklós)

Különbözeti vizsgák
(2020-09-01, Kubánda Miklós)