Română English
ÉRETTSÉGI


Ornitológia – nem csak az érdeklődőknek - 2012-08-16


Helyszín: Duna-delta

Hivatkozások: Gáspár Katalin, Holinka Botond, Mester-Nagy Beáta, Mester-Nagy Levente, Székely Béres Orsolya, Makfalvi Zsuzsa

A Romániai Madarász Szövetség A Romániai Madarász Szövetség (Societatea Ornitologica Româna - SOR) augusztus végén tábort szervezett a Duna Deltában, ahová az ország több pontjáról érkeztek jelentkezők. A madármegfigyelésen kívül számos érdekes programot eszeltek ki számunkra a mindenféle szakterületről érkező szervezők.

Előzmények:

A Duna Delta mindannyiunké. Együtt tegyünk érte! (A pályázat)

 


A közel 160 „ornitológus jelölt” mellett iskolánkból is hatan érkeztünk a táborba előzetes megmérettetést követően. Igencsak nagy meglepetésünkre a tábor bejáratánál tudatosult bennünk, hogy madarászok közé csöppentünk s hogy a tábor nagy része román nemzetiségű diák és nem is igazán hallotak felőlünk. Ennélfogva természetesen semmiféle ellenszenvet sem tapasztaltunk részünkről, sőt sokukkal össze is barátkoztunk.

Csónakos túrán a csatornák útvesztőjében


Na de térjünk a lényegre! Mégpedig a Delta élővilágának megismerésére és védelmére, amiért elméletileg jöttünk. Hogy csak a legfontosabbakat említsük, volt madárgyűrűzés, -megfigyelés, sőt még egy halom itt élő rágcsálót is összefogdostunk és tanulmányoztunk. Talán amit a legjobban élveztünk, az a csónakos „szafari” volt, aminek során emberi beavatkozás ellenére is elképesztően gazdag madárvilágot fényképezhettük. A táborunk amúgy a Sulina csatornától nem messze, a Fortuna-tó partján egy nádas közepén tarkította a meseszép tájat, így természetesen csak csónakkal lehetett megközelíteni és ellátni a tábort. Ami a napi programot illeti, mindig akadt tennivaló és foglalkozás, még ha nem is mindig szereztünk róluk tudomást.

Madármegfigyelésen


A szúnyogok milliárdjai között eltöltött 7 nap után a társaság nagy része felkerekedett és leruccantunk a Vadu közelében levő kies tengerpartra. Amikor megérkeztünk bizony nem éppen a legkedvezőbb fogadtatásban volt részünk, hiszen a sátrunk két helyen is eltörött az orkánerejű szél következtében. Mégis az itt töltött napok jelentették a tábor fénypontját, mert a tenger kivételesen meleg volt és Petrescu bácsi –a táborparancsnok- is kicsit szabadabra engedte a gyeplőt. Az itt is megszervezett madármegfigyelések mellett –Makfalvi Zsuzsa tanárnőnek köszönhetően- még arra is lehetőségünk nyilt, hogy meglátogassuk pátriánk legrégebben alapított városát, Hisztriát, sőt még világháborús bunkereket is tanulmányozhattak a bátrabbak!

Néha kisebb nehézségek adódtak a közlekedésben


Miután többször is ropogósra sültünk a perzselő augusztusi nap jóvoltából, nem mehettünk haza úgy, hogy még egyszer meg ne tapasztalnánk a természet pusztító erejét egy éjjeli vihar képében. Többé-kevésbé ezt is túléltük és ezután már csak a csomagolás s majd a nosztalgiázás következett, hogy de jó tábor is volt ez és bizony jövőben is elmennénk ugyanígy madarászni a Deltába vagy máshová.

Kis csapatunk a hisztriai vár fokán


(A táborban készített képek megtekinthetőek a Székely Nemzeti Múzeumban rendezett kiállításon hétfőn délután fél öttől!)

Gáspár Katalin, Mester-Nagy Levente és Holinka Botond beszámolója


Nagyobb térképre váltás

Gáspár Katalin

Hozzászólások

Köllő Zsolt-Ágoston, 2012-09-21 16:59:42Ügyesek voltatok! Úgy érzem jól döntöttünk a megmérettetéseteken...:)
Csia Kinga Emese, 2012-09-25 14:36:06Gratulálok!!!

Szólj hozzá te is a témához!

(A hozzászóláshoz jelentkezz be!)





2019
<JÚLIUS>
H18152229
K29162330
Sz310172431
Cs4111825
P5121926
SZ6132027
V7142128

Pályázati felhívás tehetséges fiataloknak
(2019-06-26, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Iratkozás V. osztályba
(2019-06-24, Kotró-Kosztándi László)

TERMESZETKUTATÓ TÁBOR
(2019-06-20, Dr. Pető Mária)

A VIII. osztályosok vizsgáinak terembeosztása
(2019-06-18, Csia Kinga Emese)

IV. osztályos angol vizsgaeredmények
(2019-06-18, Kotró-Kosztándi László)

Emlékeztető a IV. osztályosok számára
(2019-06-17, Kotró-Kosztándi László)

Egri diákok Háromszéken
(2019-06-01, Damokos Dóra)

A 2019-es Érettségi vizsgák időpontjai
(2019-05-23, Puskás-Bajkó Miklós)

A VIII. osztályosok Nemzeti vizsgájának időpontjai
(2019-05-23, Puskás-Bajkó Miklós)

A VIII. osztályosok angol nyelvvizsga eredményei
(2019-05-17, Puskás-Bajkó Miklós)

Pályázati felhívás
(2019-05-06, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)