Română English

Az előkészítő osztályosok tanévkezdése - 2020-09-10


Előkészítő osztályos kisdiákjainkat szeptember 14-én, hétfőn háromnegyed 9-kor várjuk a  Gróf Mikó Imre utcai főépület udvarán, ugyancsak háromnegyed 9-re kell jönniük a 12. évfolyam tanulóinak.  Az igazgató asszony rövid köszöntője után az előkészítősök első iskolai napja a Kós Károly-épület tantermeiben folytatódik.

A járványügyi szabályozás miatt a résztvevők számát sajnos korlátoznunk kell: a rövid  ünnepség kültéri eseményein a hozzátartozók közül csak az előkészítős diákok szülei vehetnek részt, az iskolaépületbe, illetve a tantermekbe azonban ők sem kísérhetik be gyermekeiket.

Eredményes, tartalmas iskolai évet kívánunk minden előkészítős diákunknak!

Dobra Judit

Tudnivalók a 2020–2021. iskolai év indításáról - 2020-09-10


Iskolánkban az oktatás jelenléti rendszerben (a zöld forgatókönyv szerint) indul, valamennyi osztály diákjait teljes létszámban várjuk az iskolában. A maszk viselése és a biztonságos távolságtartás kötelező.

Szeptember 14-én közös tanévnyitóra nem kerül sor, a tanulókat az alábbi beosztás szerint fogadják a tanítók, illetve az osztályfőnökök az iskola udvarán:

Előkészítő osztály és 12. évfolyam: 8 óra 45 perc (helyszín: a Gróf Mikó Imre utcai főépület udvara)

1–2. osztály: 9 óra (helyszín: a Kós Károly-épület udvara)

3–4. osztály: 9 óra 30 perc (helyszín: a Kós Károly-épület udvara)

5–6. osztály: 9 óra 15 perc (helyszín: a Gróf Mikó Imre utcai főépület udvara)

7–8. osztály: 9 óra 30 perc (helyszín: a Gróf Mikó Imre utcai főépület udvara)

9–10. osztály: 9 óra 45 perc (helyszín: a Gróf Mikó Imre utcai főépület udvara)

11. osztály: 10 óra (helyszín: a Gróf Mikó Imre utcai főépület udvara)

Szeptember 15-étől órarend szerint, teljes létszámban iskolába járnak tanulóink, a személyes jelenlétre épülő oktatás az esetleges újabb rendelkezésekig érvényben marad.

Felkérjük a szülőket, tartsák tiszteletben a járványhelyzet miatt bevezetett új szabályozást.

Az iskola területére (az udvarra és az épületbe) a szülők előzetes egyeztetés és igazgatói engedély nélkül nem léphetnek be. (Szeptember 14-én, az első iskolai napon az előkészítő osztályos diákok szülei kivételes módon bekísérhetik gyerekeiket az iskola udvarára, a továbbiakban azonban rájuk is a fenti előírás érvényes).

Amennyiben a szülő légúti vagy bármilyen más, betegségre utaló tüneteket észlel gyermekén, ne engedje iskolába, és minden esetben tájékoztassa a gyermek tanítóját, illetve osztályfőnökét.

Ha a család bármely tagjánál koronavírus-fertőzés gyanúja merül fel, a szülőnek haladéktalanul fel kell vennie a kapcsolatot a gyermek tanítójával/osztályfőnökével, illetve az iskola igazgatójával.

Azon tanulóink számára, akiknél esetleg tanítási időben jelentkeznek koronavírusra utaló tünetek, elkülönítőt alakítottunk ki, ahol a gyereket egészségügyi szakember (iskolaorvos, egészségügyi asszisztens) felügyeli, a szülőt pedig a tanító, illetve az osztályfőnök értesíti a kialakult helyzetről.

Ha egy diák betegség miatt hiányzott,  csak olyan orvosi igazolás felmutatása után térhet vissza az iskolába, amely bizonyítja, hogy közösségbe járhat.

Sikeres – lehetőleg „zöld”–  tanévet kívánunk minden diákunknak!

Dobra Judit





2021
<JÚNIUS>
H7142128
K18152229
Sz29162330
Cs3101724
P4111825
SZ5121926
V6132027

DigitalTesiLIVE! a Székely Mikó Kollégiumban
(2021-06-11, Kovács Tünde)

Ballagó nyolcadikosaink
(2021-06-10, Forreiter Csilla-Éva)

Előkészítő osztályok
(2021-06-08, Kiss Ildikó)

FIZIKA KÖZÉPISKOLÁSOKNAK-- Előadás_Június 2
(2021-05-31, Dr. Pető Mária)

Elballagtak végzős diákjaink
(2021-05-30, Márton Csaba)

Ballagás
(2021-05-29, Lepedus Mária)

Végzőseink
(2021-05-27, Forreiter Csilla-Éva)

Érettségi
(2021-05-26, Lepedus Mária)

FIZIKA KÖZÉPISKOLÁSOKNAK-- Előadás
(2021-05-19, Dr. Pető Mária)

Változás a járványügyi helyzetben
(2021-05-17, Sztakics Éva-Judit)

Tevékenységi terv és módszertan az 5. osztályaink létrehozására (frissítve)
(2021-05-13, Kotró-Kosztándi László)

A Szépművészeti Múzeum kreatív pályázata
(2021-05-06, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Felhívás a III. Kárpát-medencei földrajz-történelem tanulmányi versenyre
(2021-05-05, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)