Română English

Diákélet

SzMKD

SzMKD – ha valakinek ismeretlenül hangzana ez a négy betű –, elárulom, ez egy hosszú, hivatalos megnevezés rövidítése: a Székely Mikó Kollégium Diáktanácsa, de egyszerűbb, ha csak annyit mondunk, DT.

A Mikó diáktanácsa már 1992 óta létezik, az országunkban elsőként bejegyzettek között.

A elmúlt 18 év alatt voltak nehéz időszakok és nagyon aktív periódusok, de úgy hiszem, kijelenthetjük, hogy az elmúlt három-négy évben nagyon tevékeny időszak kezdődött el.

A DT számára minden szeptember a megújulást jelenti, hiszen ez az elnökségválasztás, a tagtoborzás ideje. Az idei év már e hagyomány szempontjából is másképpen indult, mint az előzőek, hiszen talán először történt meg, hogy nem választás, hanem újraválasztás zajlott le.Tóth Gödri Iringó (elnök), Tamás Kraus Réka (alelnök) és Tőkés Tímea (ügyvezető elnök) az idén is a DT élén maradt, tele tervekkel, ötletekkel, lelkesedéssel és körülvéve egy jó, kreatív, tevékeny csapattal .

A sok megvalósítandó ötlet között ott van a már hagyományosnak számító Művészetek Hétvégéje, amelyet most már negyedik alkalommal fogunk megszervezni, a Mikó-hét, a Karácsonyi hét és sok egyéb meglepetés.

A rendezvényeinkről az újságból és a hirdetőre kitett plakátokból, az osztályok képviselőitől szerezhettek tudomást, na meg a suli honlapjáról.

Próbáljatok ki minél többet a programjaink közül, élvezzétek a szórakozási, lazítási lehetőségeket az iskolás hétköznapok néha szürkének tűnő világában.

2010-11-28 12:33:13
Tóth Gödri Iringó


Hozzászólások

Téglás Etele, 2017-05-16 22:24:23Kosárlabda

Szólj hozzá te is a témához!

(A hozzászóláshoz jelentkezz be!)






Iskola másként, 2014

2015-04-25 20:40:11
Krecht Gyöngyvér Mária

Az időtlen játék (kissé felturbózva) - LEGO

2013-06-08 22:39:01
Pünkösti Zsolt

Nem a ruha teszi az embert

2013-05-18 10:04:01
Kopacz Hanna

Miniszatelit, tűzoltás, ütközések

2013-05-17 22:01:44
Pünkösti Zsolt

Meserészlet - ahogy tetszik

2013-05-07 20:49:48
Bartha Veres Anna

KAVARKÁD - archívum

2012-12-18 19:27:18
Pünkösti Zsolt
2017
<SZEPTEMBER>
H4111825
K5121926
Sz6132027
Cs7142128
P18152229
SZ29162330
V3101724

Pályázati lehetőségek - Tehetségpont Online
(2017-09-12, Krecht Gyöngyvér Mária)

ÉVNYITÓ
(2017-09-11, Forreiter Csilla-Éva)

Erasmus+ projektzáró sajtóközlemény
(2017-09-01, Dr. Kinda Eleonóra)

Erasmus+  Az OTP Fáy András képzései
(2017-08-28, Dr. Kinda Eleonóra)

Versenyvizsga titkári állás betöltésére
(2017-08-15, Kubánda Miklós)

Iratkozás IX. osztályba (2017/2018 -as tanév)
(2017-07-12, Veres Ilona)