Română English

Erasmus+ projektzáró sajtóközlemény - 2017-09-01


Hivatalosan ugyan zárul, de a társadalmi igényeknek megfelelően mégis folytatódik az OTP Fáy András Alapítvány „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektje

 

Hivatalosan 2017. augusztus 31-én zárul az OTP Fáy András Alapítvány hároméves „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektje, melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban. A szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel megvalósított program nemcsak az együttműködő felek szerint, hanem az abban részt vevő diákok és tanáraik, illetve az egyéb érdekeltek visszajelzései alapján is sikeresnek bizonyult. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már most a szakmai együttműködés folytatása van a fókuszban. Erről az augusztus 28. és 29. között Budapesten megtartott záró projekttalálkozón is szó esett.

A jó hangulatú eseményen a koordinátor OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, valamint a projekt megvalósulásában aktívan részt vevő partneriskolák, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, illetve az Alapiskola és Óvoda Almágy és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola képviselői voltak jelen, akik részletesen áttekintették és értékelték a 2014. szeptember 1-jén indult projekt szakmai történéseit, mialatt összevetették a vállalásokat és célokat a megvalósult programelemekkel. A felek mindezek elemzése után megállapították, hogy a program mind szakmailag, mind pénzügyileg a tervek szerint és a pályázati szabályozóknak megfelelően haladt.

Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója, egyben projektkoordinátor az elemzés során kiemelte: „Jó visszanézni ezeket a képeket, jó látni, hogy a diákok folyamatosan mosolyognak, látszik rajtuk, hogy elégedettek, valóban segítséget kaptak a jövőjükkel kapcsolatban. Nem tagadom, a szép emlékeket idéző kassai és sepsiszentgyörgyi rendezvények fotóin mi sem szomorkodunk. Úgy gondolom, ez is mutatja, hogy nemcsak hasznos és hatékony volt a munka, amit végeztünk, hanem mindenki számára örömteli is. Ez nagy szó manapság. Mint ahogy az is, hogy a projekttalálkozó rendkívül szakmai módon zajlott, mégis azt vettem észre, nem nélkülözte az „élménybeszámolós” jelleget sem a tapasztalatok megosztása és a közös munka értékelése közben. Ez is beszédes.”

A három közép-kelet-európai ország (Magyarország, Románia, Szlovákia) társadalmát, kultúráját gazdagító, pénzügyi-gazdasági oktatását fejlesztő projekt partneriskoláinak, valamint az OTP Fáy András Alapítványnak az illetékesei is egyöntetűen sikeresnek titulálták az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektet, hiszen valamennyi vállalását teljesítették.

Az Alapítvány szakemberei új, európai uniós ismereteket feldolgozó és bővítő tréningmodulokat (2 db-ot az általános és 2 db-ot a középiskolásoknak) és azokhoz kapcsolódó változatosabbnál változatosabb e-learning anyagokat fejlesztettek ki, majd ezt a 4 modult és további 8 db, évfolyam-specifikus tréninganyagot adaptálták – a partneriskolák tanárainak közreműködésével – mind a romániai, mind a szlovákiai gazdasági, oktatási környezetre és kultúrkörre, végezetül a 12 db adaptált modult le is fordították román és szlovák nyelvre is. Ezt követően több ezer diákot, magyarországi és magyar ajkú romániai illetve szlovákiai fiatalt tréningeztek az alapítványi trénerek, miközben kérdőívek és mélyinterjú segítségével folyamatosan gyűjtötték a kutatási adatokat a gyerekektől és a tanároktól, hogy aztán 3 db tanulmányban adhassanak átfogó képet a hazai és a határon túli szlovákiai illetve romániai 10-18 éves magyar ajkú diákság pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tudásának preferenciáiról, alapvető pénzügyi és EU-s ismereteiről, pénzkezelési szokásairól, a megszerzett tudás hasznosíthatóságáról, stb. A partnerek közötti együttműködés sikerét támasztja alá a projektet és annak eredményeit bemutató, közösen megszervezett 4 db multiplikációs rendezvény is.

Korábban is megkerestek minket különböző programokban való részvétellel kapcsolatban, de azokra nemet mondtunk, mivel nem láttuk bennük a valódi együttműködés és diákjaink, illetve saját fejlődésünk lehetőségét. Azonban ebben a programban minden partner kiteljesedhetett. Valóban aktív résztvevőkké tudtunk válni, valós szerepünk volt a program megvalósulásában. Most pedig rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen nemzetközi sikerprojekt egyik alappillére lehetünk, lehettünk, és ezzel egy kis létszámú felvidéki iskolaként mi is hozzájárulhatunk, hogy Szlovákiában és Romániában is elérhetőek ezek a hiánypótló, a mi munkánknak is köszönhetően a mi környezetünkre adaptált és a mi igényeinknek megfelelő képzések.” – mondta el a találkozón a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Mohňanský Csilla.

Ezt a pozitív attitűdöt erősítik az Alapiskola és Óvoda Almágy igazgatójának, Agócs Péternek és a projektkoordinátornak, Agócs Ildikónak a gondolatai is: „Kollégáink, diákjaink nevében is kijelenthetjük: ha lehetne, újra belevágnánk az együttműködésbe, mivel számtalan pozitív hozadéka volt a projektnek, melyek közül csak egyik a diákjaink pénzügyi kultúrájának fejlesztése és európai uniós ismereteinek növelése. A projektben eltöltött időszak ugyanis rengeteg új kapcsolatot, barátságot, ismeretet, tapasztalatot és nem utolsó sorban élményt szerzett pedagógusainknak egyaránt. Mi magunk is sokat tanultunk. Ezt mind-mind ennek a közös projektnek és az abban részt vevő partnereknek köszönhetjük. De nem csupán mi, hanem Szlovákia és Románia oktatási intézményei is.” Ezzel többek között arra is utaltak, hogy a korábban Magyarországon már sikeresen és hatékonyan működő nyolc tréningmodul (az 5-12. évfolyamosoknak szóló modulok) szlovákiai és romániai – kulturális, társadalmi, gazdasági, oktatási, stb. – viszonyokhoz történő adaptálásának, átdolgozásának, illetve az új – európai uniós ismereteket átadó – tananyagok összeállításának, fejlesztésének köszönhetően ezek az ismeretanyagok már mindhárom országban elérhetőek. Az ismeretek elsajátítását és még szélesebb körben való terjesztését pedig az új modulokhoz készített színesebbnél színesebb e-learning anyagok is segítik, így ezeken keresztül azok a diákok is játszva tanulhatnak az Európai Unió társadalmáról, pénzügyi kultúrájáról, gazdaságáról, akik nem jutnak el személyesen a tréningekre. A partneriskolák tanárai pedig saját élményt és tapasztalatot szerezve a módszertani bemutatókon – melyeken az élménypedagógia és a pozitív pszichológia alapjaival, a tréningek egy-egy interaktív, játékos feladatával ismerkedtek meg – olyan „kézzel fogható” eszközökkel gazdagodtak, melyeket beépíthetnek saját tanóráikba.

Dr. Kinda Eleonóra, a sepsiszentgyörgyi partneriskola pedagógusa korábbi gondolatait hangoztatta ezzel kapcsolatban: „Aki ebben a projektben részt vett vagy a jövőben részt vesz, biztosan profitál belőle. Mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind maguk az iskolák. De a program nyertesei a jövő társadalmai is, mivel a pénzügyi tudatosság fejlesztése és az európai uniós ismeretek oktatása elengedhetetlenek. Ilyen megközelítésben pedig az egész Európai Unió számára ez egy bőven megtérülő befektetés, pénzügyi-gazdasági terminológiával élve.”

Hogy eddig hány diák is profitált a projektből, azt – a végleges adatok összefoglalásakor – dr. Sarkady-Kiss Lilla, az OTP Fáy András Alapítvány projektvezetője ismertette. „Összesen mintegy 5.200 diák, köztük 2.700 magyarországi, 1.200 szlovákiai és 1.300 romániai magyar ajkú fiatal vett részt az OK módszertanra épülő tréningeken e projekt keretében és gazdagodott a jövőjét nagyban meghatározó ismeretekkel. Mindez majdnem kétszerese a projektben vállalt 2.700 oktatott főnek. A sikert a tényszerű számadatokon túl azonban sokkal inkább az jelenti számunkra, hogy az oktatott diákok rendkívül pozitívan nyilatkoztak az interaktív, inspiráló és szórakoztató képzéseinkről, innovatív és hatékony módszertanunkról, a megszerzett ismereteket pedig hasznosnak és az életükben jól hasznosíthatónak értékelték.”

A pénzügyi kultúra fejlesztése minden nemzet és minden gazdasági szereplő együttes érdeke, össztársadalmi érdek. Köszönet jár mindenkinek, aki a projektben közreműködött. Itt nem feltétlenül csak a partnerintézményekre és azok kollégáira gondolok, hanem a program támogatójára, az Európai Unióra és a projekt megvalósítását, folyamatos működtetését is segítő Nemzeti Irodára, a Tempus Közalapítványra és munkatársaira is.” – folytatta dr. Sarkady-Kiss Lilla.

Jóllehet az „O.K.+ 2007-2014” című program szakmai megvalósítása, támogatott időszaka augusztus 31-én lezárul, a társadalmi igényeknek megfelelően azonban mégis folytatódik. A felek már új tréning időpontokat is kitűztek a következő tanévre, illetve kezdeményezték további oktatási intézmények bevonását is az OK Projektbe.

A partnerek között kialakult erős szakmai kapcsolatnak köszönhetően a magyar tanítási nyelvű iskolák és az Alapítvány közötti, más programokban való aktív együttműködés is megkezdődött. Ezek minden esetben azt a közös célt szolgálják, hogy az ezekben részt vevő fiatalok minél több hasznos ismerettel gazdagodjanak jövőbeni életükhöz, boldogulásukhoz.

 

 

 

A koordinátor OTP Fáy András Alapítványról, az OK Projektről és az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektről bővebb információkat a következő weboldalakon találhat:

www.otpfayalapitvany.hu

www.okkozpont.hu

www.oktavoktatas.hu

 

 

-------------------------------

 

 

A sajtóközleményben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felelős a közleményben szereplő információk semminemű felhasználásáért.

 

Dr. Kinda Eleonóra

2017
<DECEMBER>
H4111825
K5121926
Sz6132027
Cs7142128
P18152229
SZ29162330
V310172431

A VI. A osztály interkulturális projektje
(2017-11-13, Dr. Kinda Eleonóra)

Zirciek a Mikóban - V. Barátság Kupa
(2017-11-05, Kovács Tünde)

XXVII. INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY
(2017-10-31, Pető Mária)

TUDEK és TUDOK 2o18
(2017-10-30, Pető Mária)

O.K.+ 2007-2014
(2017-10-27, Dr. Kinda Eleonóra)

Megyei Atlétika-Tetratlon (négypróba) V.-VIII. osz
(2017-10-21, Kovács Tünde)

Schwartz- verseny 2017 (Fizika, kémia)
(2017-10-15, Pető Mária)

Megyei Atlétika-Pentatlon IX.- XII. osztályos lán
(2017-10-13, Kovács Tünde)