Română English

Táborozási lehetőség a BME támogatásával - 2017-05-11


Kedves diákok, érdemes jelentkezni!

A BME Természettudományi Kar az idén másodszor szervez egyhetes nyári, ingyenes, bentlakásos tábort középiskolásoknak. Azoknak a diákoknak a jelentkezését várják, akik nem az idén érettségiznek és érdeklődnek a természettudományok iránt.

A felhívást Lángné Lázi Márta, a Műegyetem Matematika Intézetének oktatója ajánlotta a figyelmünkbe. Mellékelem a felhívást.

Krecht Gyöngyvér M.

Bentlakásos, ingyenes, nyári tábor teljes ellátással

2017. július 10-től 15-ig középiskolások számáraBudapesten

A tábor céljáról, a programokról:A tábor célja a fizika, a matematika sokszínűségének, a más tudományterületekhez (például kémia, orvostudomány, műszaki tudományok, közgazdaságtudomány) való kapcsolódásának bemutatása.A hét során az érdeklődők tudományos előadásokat hallgatnak, önálló műhelymunkát végeznek, és külső helyszíneket látogatnak meg (pl. Paksi Erőmű, budapesti technológia intenzív munkát végző cégek). A szellemi, kulturáliskihívások mellett, a közösségi és a sport programok is nagy szerepet kapnak.

Kinek ajánljuk, kiket várunk:Mindazon, elsősorban 10-11. osztályosdiákok érdeklődésére számítunk, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak és 2017-ben még nem fejezik be a középiskolát. Talán még azt sem döntötték el, hogy milyen irányban tanulnak tovább. Nagyszámú jelentkezés esetén a 11. osztályt végzett diákok részesülnek előnyben.

Helyszín:Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületei, XI. kerület Műegyetem rakpart 3.

Elhelyezés, ellátás: BME kollégiumában, étkezés a BME menzáján és a kollégium büféjében (napi 3-szori étkezés).A tábor teljes ideje alatt műegyetemi hallgatók, szeniorok gondoskodnak a diákokról, segítik őket az eligazodásban, a szabadidő kellemes és élmény dús eltöltésében.

Jelentkezés: a honlapról letölthető űrlap kitöltésével történik.  http://sciencecamp.ttk.bme.hu/.

Fontos határidők:

  • 2017. április 10- május 21-ig
  • 2017. június 2-ig

Kapcsolattartó: Lángné Dr. Lázi Márta (lazi@math.bme.hu)

 

Krecht Gyöngyvér Mária

2017
<DECEMBER>
H4111825
K5121926
Sz6132027
Cs7142128
P18152229
SZ29162330
V310172431

A VI. A osztály interkulturális projektje
(2017-11-13, Dr. Kinda Eleonóra)

Zirciek a Mikóban - V. Barátság Kupa
(2017-11-05, Kovács Tünde)

XXVII. INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY
(2017-10-31, Pető Mária)

TUDEK és TUDOK 2o18
(2017-10-30, Pető Mária)

O.K.+ 2007-2014
(2017-10-27, Dr. Kinda Eleonóra)

Megyei Atlétika-Tetratlon (négypróba) V.-VIII. osz
(2017-10-21, Kovács Tünde)

Schwartz- verseny 2017 (Fizika, kémia)
(2017-10-15, Pető Mária)

Megyei Atlétika-Pentatlon IX.- XII. osztályos lán
(2017-10-13, Kovács Tünde)